Röviden:

Röpke 18 év szünet után Sage-dzsel újrakezdtem az agility versenyzést. Ennek kapcsán megéltem olyan dolgokat, ami minden újrakezdéssel kapcsolatban jellemző:

• Nem fogsz tiszta lappal indulni! A korábbi tapasztalataid jó és rossz értelemben is valószínűleg újra porondra lépnek.
• Nem lesz ugyanolyan, mint volt! Azért menj oda, hogy azt megtapasztald, hogy milyen most.
• Az újrakezdés nem kötelez semmire! Add meg magadnak a lehetőséget, hogy az újrakezdés egy újraközeledés legyen, amiből vagy lesz hosszú távú elköteleződés, vagy nem.

Nézd meg a videót a részletekért, de használd ezeket a szempontokat arra, hogy felkészülve lépj be az új helyzetbe, hogy minél nagyobb esélyed legyen arra, hogy ez az egész egy jó élménnyé váljon!

Ha szívesebben fejlődsz olvasás útján:

Azt valószínűleg tudod rólam, hogy agility-vel foglalkozom, mert erről elég sokat szoktam beszélni. Talán az is nyilvánvaló mostanra, hogy nem most kezdtem, de a részletekről talán kevesebb szó esik. Először 1995-ben keveredtem le az agility pályára, és ’96-ban kezdtünk versenyezni. A versenyzős időszakom nagyjából 2004-ben zárult le, akkor tettük le a hivatalos sportkarriert az akkori versenykutyámmal, Pickával. Aztán volt az életemben jó néhány év, amikor egyáltalán nem foglalkoztam agilty-vel. Pont most tíz éve, hogy újra kezdtem edzeni, akkor már a német juhászokkal, és utána nem sokkal később visszajött az edzősködés is az életembe.

Aztán mostanra Sage-dzsel úgy alakult, hogy úgy döntöttem, újra visszatérünk a hivatalos versenyek világába. Erre nem olyan régen sort kerítettünk, így elmondhatom, hogy tizennyolc év távlatából visszamentem a versenypályára. És azt gondolom, hogy ennek kapcsán megéltem néhány olyan dolgot, ami minden újrakezdéssel kapcsolatban elég jellemző. Ezért azt gondoltam, hogy neked is hasznos, ha megnézzük, hogy mi mindenre számíthatsz akkor, ha bármilyen téren újrakezdésben gondolkozol. Van három dolog, amit szeretnék megmutatni neked:

1. Nem fogsz tiszta lappal indulni! Én egy kicsit hittem abban, hogy ennyi idő távlatából már néhány személyes ismeretségen kívül nem sok minden maradt az én korábbi agility-s versenykarrieremből, legalábbis ez így nincsen nagyon kéznél. Olyannyira, hogy azt sem tudom például, hogy az utolsó teljesítménykönyvünk hol van, úgyhogy nekem nincsen egy darab dokumentumom se arról, hogy hogyan zárult le a mi agility-s pályánk.
Minden esetre én nekifogtam adminisztratíve elrendezni, hogy legyen versenyjogosultságunk: igényeltem teljesítménykönyvet, és elkezdtem szerezni úgynevezett szövetségi kártyát. Ez az, hogy a MEOESZ egyik tagszervezetébe belépsz, és kapsz egy nagyon hivatalos igazolást arról, hogy te itt tag vagy, amit minden hivatalos versenyen be kell majd mutatni. Kinyúltam egy kedves ismerősömhöz, aki olyan szervezetet vezet, ahol ilyen kártyát lehet igényelni, hogy segíts nekem ebben. Mondta, hogy semmi gond, utaljam a pénzt, ez egy nap alatt át fog futni, ez egy tök sima folyamat. Aztán másnap meglepve olvasom az üzenetet, hogy „te Gabi, az van, hogy a MEOESZ – akkor még MEOE – adatbázisában valahogy benne vagy a régi lakcímeddel. Értsd, körülbelül húsz évvel ezelőttről visszaköszönt a korábbi aglity-s karrierem azzal, hogy bizony a lakcímemet csak a hivatalosok fogják tudni átírni, úgyhogy egy kis türelmet kérnek. Oké, hát úgy néz ki, hogy adminisztratíve mégis van nyoma annak, hogy hivatalosan én már kutyáztam egyszer.
Aztán a másik ilyen visszaköszön a múlt-dolgot konkrétan a pályán éltem át: Pickával, az első versenykutyámmal az egyik nagyon fontos testjelem az volt, hogy az ő szűk fordulatainál tapsoltam neki. Amit nem csináltam tizennyolc éve körülbelül senkivel. Mert abban a tíz évben, amikor az összesen négy német juhászommal agilityz-tem, más jeleket használtam, és egyszerűen nem került sor arra, hogy tapsoljak bárkinek is. És ettől függetlenül képzeld el azt, hogy a verseny második futamán egyszer csak azon kapom magam, hogy egyszer tíz év, meg egyszer tizennyolc év távlatából ott állok a pályán, és így a semmiből előveszi az izomemlékezetem, hogy szűk fordulat, akkor tapsolni kell. És tapsoltam szorgalmasan.
Tehát arra nyugodtan számíts, hogy a korábbi tapasztalataid jó és rossz értelemben is bizony-bizony újra fognak éledni akkor, amikor újrakezdesz valamit.

2. Nem lesz ugyanolyan, mint volt! Sokszor szoktunk beszélni arról, hogy mennyire fontos, hogy milyen elvárásokat fogalmazunk meg, amikor belekezdünk valamibe. Ha nagyon magasra tesszük a mércét, túl nagy a valószínűsége, hogy csalódni fogunk. Ezért gyakran emlékeztetjük magunkat arra, hogy érdemes inkább alacsonyra tenni a mércét az elején, és engedni magunkat kellemesen meglepődni. Mert akkor érezzük jól magunkat, ha az, amit tapasztalunk a világban, találkozik az elvárásainkkal, vagy lehetőleg még meg is haladja azt. És akkor érezzük magunkat rosszul, ha ez nem így van, ha az elvárásaink vannak magasabban, mint amit tapasztalunk.
És az elvárások ugyanilyen fontosak akkor is, amikor újrakezdesz valamit. Mert az egész meg van spékelve a korábbi tapasztalataidból jövő tudásoddal, ami igen erősen tudja formálni az elvárásaidat. És gondolhatnád könnyen azt – vagy legalábbis az elméd hajlamos arra, hogy azt gondolja –, hogy az, amit újrakezdesz, olyan lesz, mint ahogy ott hagytad legutóbb. Pedig eltelt egy csomó idő, változtál te, másik kutyával vagy, megváltozott a sport, megváltozott az egész környezet, minden körülöttünk.
Tehát racionálisan sem valós azt gondolni, hogy olyan lesz, amilyen legutóbb volt. Személyes szempontból pedig az tök fontos, hogy nyitottan állj hozzá, hogy lesz amilyen lesz, te azért mész oda, hogy azt megtapasztald, hogy milyen most. És ne azt próbáld újraélni, hogy milyen volt legutóbb.

3. Az újrakezdés nem kötelez semmire! Nagyon érdekes volt megélni azt, hogy beneveztem egy darab versenyre, és nézegettem a versenynaptárat, elkezdtem összenézni az összes programommal, hogy ide is be lehetne még nevezni, oda is be lehetne még nevezni, amoda is be lehetne még nevezni. És közben ahogy ellenőriztük végig a versenyhez szükséges felszereléseket, volt a párommal olyan beszélgetésem, hogy „Gabi, ha te ezt komolyan gondolod, akkor ilyen cuccot érdemes lenne venni!” Én meg ott álltam, hogy álljunk meg, nem fogok elsőre több versenyre benevezni, és nem fogok mindenféle cuccokat bevásárolni az elején azért, „mert én ezt akarom”. Mert nem tudom megmondani, hogy akarom-e. Azt tudom, hogy szeretném újra megpróbálni, szeretnék neki esélyt adni, és szeretném újra átélni, aztán majd meglátjuk.
Az én esetemben az történt, hogy jól éreztük magunkat a pályán, Sage is és én is. És azóta már beneveztem egy következő versenyre, de megadtam magamnak azt a lehetőséget, hogy azt mondjam, hogy oké, eltelt egy csomó idő, adtam neki egy második esélyt, és ez mégsem az, amivel én foglalkozni szeretnék. Hogy ez mégsem olyan, hogy illeszkedne az én jelenlegi életembe – és akkor tök fair elengedni.
Tehát add meg magadnak azt a lehetőséget, hogy az újrakezdés egy újraközeledés legyen, amiből vagy lesz hosszú távú elköteleződés, vagy nem. És mind a kettő nagyon rendben van.

Ha valamilyen újrakezdésen gondolkozol, futtasd végig magadban ezeket a szempontokat, hogy ezek a te esetben hogyan relevánsak. Így felkészülve lépsz be az új helyzetbe, hogy minél nagyobb esélyed legyen arra, hogy ez az egész egy jó élménnyé váljon.