Röviden:

• A kutyázásban tudjuk, hogy ha szeretnénk, hogy a kutyánk ne csinálja, amit csinál, az működik, ha állítóban megmondjuk neki, hogy mit várunk tőle.
• Emögött az van, hogy a kutyák nem tudnak fogalmakban, koncepciókban gondolkodni, és az, hogy valamit ne, bizony-bizony egy fogalom, egy koncepció.
• Ugyanazok a zavarok, amik a kutyázásban létrejönnek az „Ezt ne!” hatására, megjelenhetnek az emberi kapcsolataidban is.
• A te szempontodból túl sok lehetőség nyitva marad, amivel szintén nem leszel elégedett.
• Ilyenkor a másik fél nem fogja érteni, hogy mi bajod van azzal, amit csinál, hiszen megtette, hogy valami mást választott.

Nézd meg a videót a részletekért, de a megoldás az, hogy a kutyázásból ismert direktségre építve úgy kommunikálsz az emberekkel, hogy ezeket a nem előrevivő lehetőségeket egyáltalán ne nyisd ki.

Ha szívesebben fejlődsz olvasás útján:

Amikor ez a rész készül, szép napsütés van, de ez olyan téli napsütés, ami általában azzal jár – mint most is -, hogy minden kellemesen sáros az elmúlt napok csapadéka és ködös idője miatt. Ilyenkor nálunk a fő műsorszám az, hogy valahogy megoldjuk, hogy a sár kint maradjon, amikor a juhászok bejönnek a házba. Az első, ami ilyenkor beugrik az embernek, hogy „Ne mászkáld össze a szép padlót a sáros lábaddal!” meg hogy „Gyere be valahogy úgy, hogy ne hozd be a sarat!” Innen jutott eszembe, hogy vajon hogyan hat a kutyázásban és az emberi kapcsolatainkban, hogy amikor nem tetszik nekünk, ami éppen történik vagy kialakulóban van, csak annyit mondunk, hogy „Ezt ne!”

A kutyázásban tudjuk, hogy ha szeretnénk, hogy a kutyánk ne csinálja, amit csinál, akkor az az előrevivő megoldás, ha megkérjük, hogy csináljon valamit ehelyett – tehát állítóban megmondjuk neki, hogy mit várunk tőle. Emögött az van, hogy a kutyák nem tudnak fogalmakban, koncepciókban gondolkodni, és az, hogy valamit ne, bizony-bizony egy fogalom, egy koncepció. Mindamellett mindenkivel megtörténik, hogy ezt mondja a kutyának, de azért általában az eredmény kellően borítékolható.

Hadd mutassam meg az „Ezt ne!” elmondásának két legjellemzőbb módját (nézd meg a videót kérlek):
Az egyik megoldás az az, hogy a kutya csinál valamit, és elmondjuk, leginkább a hátuljának, mert az van felénk, hogy „Ezt ne!” A jellemző reakció megtekinthető a videóben, hogy Sage hátrafordulás nélkül távozik a képből.
A másik lehetőség az a lelkére beszélő megközelítés. Az nagyjából úgy néz ki, hogy valahogy begyűjtöm a kutyát, oda veszem magam elé, a szemébe nézek, és a lelkére beszélek. Hallottam ebből olyat, hogy „Belfike, nem szabad a kerékpárosokra felugrálni, mert ha felborítod őket, akkor a Marika néni nem fog téged szeretni azután, hogy elesett…!”

Mik ilyenkor a jellemző kimenetek? Az egyik, hogy a kutya lelép, és folytatja azt, amit eddig is csinált. A másik lehetőség nagyjából az, amit Sage mutat a videóban, hogy az eb teljesen nem érti, hogy mi történik, és kisebb mértékben lefagy. A harmadik dolog, ami bizonyos helyzetekben, illetve bizonyos temperamentum és tréning mellett előállhat, hogy a kutya megpróbál felajánlani neked mindenféle viselkedést azért, hogy hátha valahogy eltalálja, hogy mi az, amit szeretnél tőle.

Ebből két dolgot érdemes észrevenni, ami az emberekkel való kapcsolatodban is meg tud jelenni. Ez pedig az, hogy te legnagyobb valószínűséggel nem leszel elégedett azzal, ami történik, és emellett a kutyád sem lesz magabiztos abban, hogy mit szeretnél tőle. Ezek, tehát elégedetlen te és egy összezavarodott kutya, nem az az eredmény, amit bármiféle kutyás kommunikációtól vársz, vagy amivel elégedett lennél.

Mi történik?

Ugyanezeket a zavarokat az emberek esetében sem jó előállítani. Hogyan lehet mindezt átfordítani az emberi kapcsolataidra?

Mi van veled? Nézzük először a te szempontodat! Ha azt mondod valamire, hogy „Ezt ne!”, akkor az történik, hogy nyitva marad egy csomó-csomó olyan lehetőség, ami valóban nem az, amire te azt mondtad, hogy „Ezt ne!”, de ettől még legalább ugyanannyira elégedetlen leszel vele, vagy talán jobban, mint azzal, ami éppen ott és akkor történik.
Erre a jellemző példa, hogy jön valaki, akár egy gyerek vagy egy partner, koszos cipővel, és azt mondod neki, hogy „Ne mászkáld már össze a frissen felmosott konyhapadlót!” És 2 másodperc múlva az illető a szép világos nappali szőnyegeden fog trappolni a koszos cipőjével – te pedig legalább olyan agyvérzést fogsz kapni, mintha a konyhát látnád összemászkálva.
Ilyenkor te marha csalódott leszel, mert attól, amit kaptál eredményül, nem érzed jól magad.

Mi van a másikkal? És mi történik ilyenkor a másik fél szemszögéből? Nagyjából az, hogy ő hallja, hogy te nem szeretnéd, hogy az történjen, ami elindult. Ezért a saját szempontrendszere szerint választ egy másik megoldást, és ő azt gondolja, hogy innentől fogva összhangban cselekszik azzal, amit te kértél tőle. Majd, amikor találkozik a te csalódottságoddal, akkor ő „szekunder csalódott” lesz, mondván, hogy miért balhézol, ha ő azt csinálta, amit te kértél tőle.

Tehát azzal, hogy „Ezt ne!” nyitva hagyod annak a lehetőségét, hogy kétszeres csalódottság jöjjön létre benned, illetve a másik félben is. És ahogy a kutyázásban sem szerettük, hogy ott vagy te elégedetlenül, meg ott van egy összezavarodott kutya, ugyanígy ezt az emberekhez fűződő kapcsolatodban sem fogod jónak találni.

Mit lehet tenni?

Természetesen adódik a kérdés, hogy oké, de akkor mit érdemes ilyenkor tenni. Érdemes viszonyulni ahhoz a tudásodhoz, amit a kutyázásról megbeszéltünk: hogy érdemes állítóban fogalmazni, mert a kutyánál az vezet eredményre, ha megmondod neki, hogy mit csináljon. Az embereknél nem az van, hogy ne tudnának egy koncepcióban, egy fogalomban gondolkodni, tehát nem azzal van a gond, hogy ők nem értik, hogy „Ne!” Hanem sokkal inkább azzal van a gond, hogy rengeteg lehetőség nyitva marad. És akkor innentől fogva felhasználva a kutyázásból ismert direktséget érdemes úgy kommunikálni, hogy ezeket a nem előrevivő lehetőségeket mégse nyissuk ki.

Hogy néz ez ki konkrétan?

Ha tudod, mondd! Ha pontosan tudod, hogy mit szeretnél, akkor mondd ki! Tehát a cipős esetben nyugodtan mondd, hogy „Állj meg ott az előszobában, vedd le a cipődet, kérlek, és gyere be papucsban!” Ebben az az érdekes, hogy kívülről nézve nagyon magától értetődő, hogy ha tudod, hogy mit akarsz, akkor mond ki. De ilyenkor érdemes megértőnek lenni saját magunkkal kapcsolatban, mert a mi kultúránk nem olyan, hogy nekünk könnyű lenne direktben megfogalmazni az igényeinket és a kéréseinket. Úgyhogy ez egy olyan dolog, amire érdemes tudatos figyelmet fordítani, és gyakorolni. Ha tudod, hogy mit szeretnél, akkor csomagolás nélkül mondd ki, mert ez nem fog udvariatlanul hatni, hanem pont abba az irányba viszi a kommunikációt, hogy egyértelműség jöjjön létre, és ne induljon be a kétszeres csalódottsági spirál.

Ha nem tudod, mondd a szempontjaidat! Előfordulhat az is, hogy nem pontosan tudod, hogy mi az, amivel elégedett lennél. Azzal tisztában vagy, hogy mit nem szeretnél, de az még nincs meg, hogy mi az, ami ehelyett megelégedettséggel töltene el. Ilyenkor arra érdemes a figyelmedet tenni, hogy mondd ki a szempontot, ami miatt nem tetszik az, ami éppen történik.
Tipikus példa, hogy mit csinálunk hétvégén. Ha azt mondod, hogy „Ne menjünk már a Lajosékhoz!”, akkor simán elindulhat az a gondolkodás a másikban, hogy neked meg mi bajod van a Lajosékkal, és miért akarsz már megint otthon ülni. Pedig a te szempontod csak annyi, hogy ne töltsünk másfél órát utazással Lajosékig, mert a város másik végén laknak. Ha ilyenkor azt mondod, hogy „Nem szeretnék tök sok időt utazással tölteni.”, akkor közösen lehet ötletelni a jó megoldáson, ami téged elégedettséggel tölt el, és minden más szempontot is figyelembe vesz, ami ott, abban a kapcsolódásban jelentős.

Szóval vidd el ebből a részből, kérlek szépen, azt, hogy a kutyázásból tudod, hogy nem vezet eredményre, ha csak azt mondod, hogy „Ezt ne!” Mert az egyik oldalról te nem leszel elégedett az eredménnyel, a másik oldalon csak lesz egy zavarodott kutya egy ilyen kommunikációtól. Tedd át ezt az emberekre is, és így kerüld el a kétszeres csalódottság spirált! Kommunikáld nyíltan, ha szeretnél valamit, illetve kommunikáld nyíltan azokat a szempontokat, ami alapján nem tetszik, ami éppen történik. Így az emberi kapcsolataidban is előrevivő módon használod azt, ami a kutyánál jól működik, hogy állítóban megkéred arra, amit szeretnél.