Inspiráció minden héten

Blog

Kin múlik a kutyád reakciója? És a sajátod?

Azokban a helyzetekben, ahol nem érezzük jól magunkat, gyakran a környezetünknek tulajdonítjuk a saját reakcióinkat. A kutyázásban azonban egészen máshogy közelítünk ehhez, ami sokkal előrevivőbb lenne a saját esetünkben is! Miben különbözik a két megközelítés? És hogyan alkalmazhatod sikerrel saját magadnál is azt, ahogyan a kutyázásban működsz?

Röviden:

  • Nem előrevivő a környezetedet okolni a saját reakcióidért. Mert ezáltal a változás lehetőségét is az ő kezükbe adod.
  • Ehelyett használd azt, amit a kutyázásban is szoktál csinálni: hogy megfigyeled, hogy mi váltja ki a nem megfelelő reakciót, és utána elkezded a kutya viselkedését hozzáigazítani ahhoz, amit szeretnél.
  • A saját esetedben ez azt jelenti, hogy amikor nem vagy jól egy helyzetben, megfigyeled, hogy mi zavar konkrétan. Megtanulod észrevenni annak előjeleit, hogy rossz irányba mennek a dolgok. Majd elkezded a saját reakciódat tudatosan megváltoztatni.

Nézd meg a videót a részletekért, de többek közt azáltal tudsz változtatni, hogy ha egy helyzetben pontosan tudod, hogy az hogyan fog lejátszódni, akkor az ismétlés helyett tudatosan máshogy csinálsz valamit.

Ha szívesebben fejlődsz olvasás útján:

A nehéz helyzetek, illetve az arra adott reakciók témáját az juttatta eszembe, hogy volt a héten egy beszélgetésem egy munkahelyi helyzetről. Arról mesélt az illető, hogy benne van egy konfliktusos csapatmunkában, és ez egészen odáig fajult, hogy azt érzékeli, hogy már fizikai tüneteket produkál. Elmesélte nekem, hogy volt egy megbeszélés, ahol konkrétan azt mondta a többieknek, hogy „nekem már hányingerem van ettől az egésztől!”.

Nézzük meg, hogy mi az, ami ilyenkor mögöttes jelentésként, kimondatlanul ott szokott lenni. Egyrészt ott van az, hogy „azért, hogy én rosszul vagyok ebben a helyzetben, akár fizikai szinten is, ti vagytok a felelősök, erről ti tehettek”. És az is ott van, hogy „ha ti tehettek erről, akkor az is teljesen rajtatok múlik, hogy tudunk-e ezen változtatni, illetve én fogom-e magam jobban érezni”. Mert ugye ennek az a feltétele, hogy ti, a környezetem csináljatok valamit máshogy.

Az a gond ezzel, hogy baromi kiszolgáltatott helyzetbe hoz bárkit, aki így gondolkodik: A környezetének tulajdonítja azt, hogy egy reakció benne létrejött, és ezáltal a változás lehetőségét is kipakolja a környezetbe. A többiek kezébe adja azt, hogy ő fogja-e magát valaha jobban érezni. Mert ha a reakciója nem rajta múlik, és ahhoz, hogy az ő reakciója meg tudjon változni, a környezetének kell valamit máshogy csinálni, abba neki nem sok beleszólása van. Jobb esetben megtörténik. Ha meg nem történik meg, nincs nagyon más út előre, mint csendben vagy hangosabban szenvedni tovább. Ez azért, valljuk be, nem egy nagyon előrevivő meg kedvező perspektíva.

Most nézzük meg, hogy ehhez képest hogyan működsz a kutyázásban. A nem érzed magad jól az adott helyzetben-történet megfelelője a kutyázásban az, amikor a kutyád nem úgy reagál egy adott helyzetben, ahogyan azt te várnád tőle.
Vegyük példának Sage-et, aki kölyökként egészen reaktív módon viselkedett kutyánkkal kapcsolatban. Ő nem az agresszív reaktivitást hozta, de annak a definíciónak igenis megfelelt, hogy iszonyatosan izgatott állapotban nagyon felfokozott válaszokat adott akkor, ha kutyák környezetébe került.

Hogyan gondolkodik ilyenkor a kutyás? Alapvetően nem onnan közelítünk egy ilyen helyzet megoldásához, hogy erről a környezet tehet, és nekik kell megváltozni ahhoz, hogy a mi kutyánk a megfelelő módon tudjon működni. Nem abból indulunk ki, hogy a többi kutya jelenléte, illetve közelsége tehet arról, hogy a mi kutyáink túlságosan izgatott állapotba került. Látjuk az összefüggést, értjük azt, hogy az izgatottság oka az, ami a többi kutyával történik kint. De egészen a helyén kezeljük a reakciót, és azt a mi saját kutyánknak tulajdonítjuk. Hogy a mi kutyánk reagál úgy az adott ingerre, hogy az nem megfelelő, vagy éppen túl sok.

Ezáltal megnyitjuk a lehetőséget a változtatásra. Mert ha tudjuk azt, hogy ha a reakció a kutyában jön létre, lehet, hogy bizonyos mértékig a környezetre fogunk fókuszálni a változtatás során, de a változtatást nem a környezetben akarjuk elsődlegesen elérni, hanem a kutyánál. Így visszahozzuk a megoldást abba a körbe, amire nekünk erős ráhatásunk van, hiszen a kutyánk viselkedésére mi tudunk hatni.

Hogyan közelítünk ehhez az egészhez?

Megfigyelés és megértés: Először is megfigyeléses alapon, tehát igyekszünk megérteni, hogy mi történik. Felmérjük a helyzetet. Mi van konkrétan a környezetünkben akkor, amikor a nem megfelelő reakció előjön? Elkezdjük keresni azt, hogy mik konkrétan azok az elemek, amik túlságosan sokká válnak. A közelség, a hang, a játék tempója, egyáltalán a látvány, az, hogy a kutyám kipihentebb vagy fáradtabb? Tehát igyekszünk minden aspektust figyelembe venni, mert szeretnénk megérteni azt, hogy konkrétan mi az, amire a kutyánk reagál.
Ezen kívül elkezdjük keresni azt is, hogy mik a korai jelei annak, hogy elindult a nem megfelelő vagy nem kívánatos reakció. Honnan fogjuk először azt észrevenni, hogy hoppá, ez sok lesz?

Új reakció: Ezután a következő lépésben igyekszel a kutyádnak megtanítani egy másik reakciót az adott helyzetben. Lehet, hogy onnan indulsz, hogy lecsökkented a környezettel az interakciót. Például azt mondod, hogy nem mentek kutyák közé addig, amíg más körülmények között nem tudod a kutya figyelmét jobban kézben tartani. De elkezdesz a kutya által adott reakción dolgozni.

Ezt a két lépést át tudod vinni azokra a helyzetekre is, amiben a saját reakcióddal nem vagy elégedett. Mert ahogyan a kutyád esetében nem tartod megfelelőnek azt, hogy túlságosan izgatottá válik egy másik kutya közelében, ugyanígy azt sem tartod megfelelő reakciónak a saját magadnál, hogy gyomorgörcsöd van egy megbeszélésen. Vagy utálod az egészet, vagy szíved szerint megtépnéd azt, aki így viselkedik.
Mert egyszerűen érzékeled azt, hogy ez a reakció nem jól hat rád. Az egy másik történet, hogy lehet, hogy a kapcsolat minőségének sem tesz jót, de önmagában már azért sem kielégítő, mert te nem érzed magad jól tőle.

Érdemes itt is elővenni azt a két lépést, amit a kutyád viselkedésénél csinálsz.

Megfigyelés és megértés: Először is igyekszel megérteni a dolgot. Hogy pontosan mi zavar a helyzetben. Nagyon sokszor, amikor csak azt érzékeljük, hogy bajunk van egy helyzettel, elsőre nincs válaszunk arra a kérdésre, hogy de konkrétan mivel van a bajunk. Hogy nem tetszik a kommunikáció dinamikája, tartalmilag nem értjük, hogy miről van szó, tartalmilag nem értünk egyet. Lehet, hogy egyszerűen a körülmények olyanok, hogy nem támogatják azt, hogy jól tudjunk beszélgetni.
Saját tapasztalat, hogy nekem nagyon nehéz benne lenni mindenféle olyan helyzetben, ahol erős fizikai ingerek vannak, nagy a zaj, erősek a fények. Amikor ezt felismertem, elkezdtem rajta dolgozni. Ennek eredménye, hogy engem egy kültéri programon nagyon sokszor napszemüvegben és zajcsökkentő és füldugóval fogsz megtalálni. Mert ezáltal tudom olyanná tenni a környezetet magam körül, hogy ne utáljak mindenkit, aki benne van. Függetlenül attól, hogy mit mond, meg mit szeretne.
Aztán a következő lépésben magadnál is érdemes megfigyelni azt, hogy honnan jössz rá, hogy beindult a nem előrevivő folyamat. Mi az, amikor először észlelni tudod magadon, hogy nem jó irányba mennek a dolgok? Mert valószínűleg azelőtt, hogy „hopp, ott a gyomorgörcs bennem”, már tudod azt érzékelni, hogy megszorítottad a szék karfáját, vagy azt gondolod, hogy aki most felszólal, mekkora marhaságokat beszél, vagy a fene essen már az egészbe, hogy megint nem hallgattak végig. Vagyis mielőtt kifejlesztenéd a teljes szép „tünetegyüttest”, mi az első jel, amit érzékelni tudsz?

Új reakció: És innen jön az, hogy el tudod kezdeni a saját reakciódat is áttrénelni, valami mást megtanítani saját magadnak. Mint ahogyan a kutyádnál sem hagyod annyiban, hogy nem megfelelő a viselkedése, hanem hozol helyette valami mást.
Ennek az egyik nagyon fontos eleme, hogy tudatosítsd magadban, hogy ha valamivel kapcsolatban tudod, hogy mi fog történni, ott tök nem érdemes mindig ugyanazt a visszatérő reakciót adni. Cloé Madanes, híres és elismert családterapeuta, szokta pároknak azt mondani, hogy amiről biztosan tudják, hogy hogyan lesz, azon utána ne tessék meglepődni. Ezt a mi családunkban úgy szokták mondani, hogy úrinő biztosra nem fogad.
Pszichológiai szempontból itt a játszmákról van szó. Ha egy helyzetben a legelején tudod, hogy hogyan fog a párbeszéd felépülni, és ennek hatására te hogyan fogod érezni magad, és mégis végigcsinálod, akkor egy játszmában vagy. Szóval ha felismered azt, hogy oké, itt most ezek a lépések fognak következni, hiszen így ismerjük a helyzetet, na ezeket a lépéseket nem érdemes megtenni. Hanem tudatosan valamilyen más viselkedés, vagy más lépés mellett kell dönteni.

Vidd el kérlek ebből a részből azt, hogy nem előrevivő a környezetedet okolni a saját reakcióidért. Mert ezáltal a változás lehetőségét is az ő kezükbe adod. Ehelyett használd azt, amit a kutyázásban is szoktál csinálni: hogy megfigyeled, hogy mi váltja ki a nem megfelelő reakciót, és utána elkezded a kutya viselkedését hozzáigazítani ahhoz, ami jobban összhangban van azzal, amit szeretnél. És tedd saját magadnál is ugyanezt. Hogy amikor nem vagy jól egy helyzetben, figyeld meg azt, hogy mi zavar konkrétan. Tanuld meg észrevenni annak előjeleit, hogy rossz irányba mennek a dolgok. Majd kezdd el a saját reakciódat tudatosan megváltoztatni. Többek közt azáltal, hogy ha valamiről pontosan tudod, hogy hogyan fog lejátszódni, akkor avatkozz be, és csinálj valamit máshogy.

Ha tetszett a poszt, csatlakozz a Belső körhöz! Iratkozz fel a hírlevelünkre, hogy biztosan megkapd a Legyél Mindig Kutyás! tartalmakat.