Röviden:

• A hárpia működés, amikor nem megfelelően reagálunk egy helyzetben – ami miatt utána gyakran van lelkiismeret-furdalásunk.
• A háttérben gondolkodási és kommunikációs mintázatok állnak, amiket mind ki lehet küszöbölni.
• A gondolkodás terén problémát jelent, amikor összekeveredik, hogy mióta foglalkoztat minket egy téma azzal, hogy valóban teszünk-e valamit.
• Az, hogy sokáig pörgetünk magunkban egy témát, termelhet egy csomó feszültséget – ami jellemzően később kirobbanni szokott.
• Az is gondot okozhat, ha a környezetünktől várjuk, hogy kitalálják, mi mit is szeretnénk.
• A kommunikáció terén kellemetlen meglepetéseket okozhat, ha arról beszélsz, hogy mit ne csináljon a másik.
• A másik nagy kísértés a címkézés és minősítés – a másik ilyen meg olyan…

Nézd meg a videót a részletekért, de azért fontos, hogy arról beszélj, hogy te mit szeretnél, és mi az elvárásod a másik viselkedésével kapcsolatban, mert erre lehet érdemben reagálni, míg a címkézés és a minősítés csak rossz érzést szül.

Ha szívesebben fejlődsz olvasás útján:

Az ügyfeleim körében mostanában volt részem bőven hárpiaságban. Ez előfordult kutyás és nem kutyás vonalon is. 
Képzeld el a kutyást, aki éveken keresztül egyáltalán nem foglalkozott azzal, hogy megnevelje a kutyáját, majd hónapokig gondolkodott rajta, hogy ezzel mégis valamit csinálni kellene. Aztán amikor elszánta magát, óriási lelkesedéssel belevetette magát a dologba. És meglepő módon 3 nap alatt nem történt csoda. Ez rögtön türelmetlenné is tette, ami meglátszott a kutyájával szembeni viselkedésében, a kommunikációjában, meg abban is, ahogyan a foglalkozásokon jelen tudott lenni. 
Nagyjából hasonló történt egy vezető ügyfelem esetében, aki jó tizenöt éven keresztül gyakorolt egy olyan vezetői magatartást, ami sem előrevivő nem volt, sem eredményes. Ő is hosszú-hosszú hónapokig vívódott rajta, hogy belevágjon-e a változtatási folyamatba, aztán végül elszánta magát. Amin változtatni szeretett volna, egyrészt hatott arra, hogy neki mit kell csinálnia, másrészt arra, hogy milyen elvárásokat támaszt a kollégáival, a csapatával szemben. Na, ő nem 3 nap alatt jutott el az elégedetlenségig, kellett hozzá egy hét. De neki annyi előnye volt, hogy legalább egyszerre két területen tudott elégedetlen lenni: Tudott elégedetlen lenni azzal, hogy 15 év bevett gyakorlatát ő saját maga nem tudta egy hét alatt levetkőzni. Meg hogy egy hét alatt az emberei sem fordultak ki mindenestül a korábban megszokott működésmódjukból, és minden nagyjából a korábbi kerékvágásban ment tovább.

A probléma mind a két esetben kettős volt. Az egyik a gondolkodáshoz kapcsolódott. Ilyenkor az történik, hogy összemosódik az ember fejében a belső monológ – mindaz, amit saját magának mond a témával kapcsolatban -, meg az, amit kifelé, akár a kutyája vagy a kollégái felé kommunikál. Ebből a zavarból adódóan aztán a kommunikáció is károkat szenved: nem lesz finom, és szofisztikált.
Úgyhogy ahhoz, hogy el tudd kerülni a hárpia helyzeteket, két dologra kell tudatosan odafigyelni. Arra, hogy hogyan gondolkozol a helyzetekben, és hogy utána hogyan kommunikálsz.

Gondolkodás

Az első és legfontosabb csapda ebben az esetben az, amit már a példák kapcsán felvillantottam neked. Hogy könnyű összetéveszteni azt, hogy te mióta gondolsz valamire, és hogy mióta csinálsz ezzel kapcsolatban valamit. És ide beletartozik az is, hogy kommunikálod az igényeidet. Mert nem mondom, hogy nettó nem ad semmit az, hogy elkezdek valamivel a gondolatok szintjén foglalkozni, de ettől az még nem fog a cselekvésemben megjelenni. Viszont meg tudja teremteni azt a téves illúziót, hogy én valamit csináltam a dolog érdekében.

A másik probléma, hogy arra viszont legalább jó a saját magadban való pörgetés, hogy gyűlik tőle a feszültség. Tudod, ez olyan, mint amikor van egy lábas, amiben van víz, rajta a fedő, és forralod azt a vizet. Akkor ahogyan nő a nyomás, fokozódik az egész rendszerben a feszültség, ez egyszercsak ki fog robbanni. És amikor ez a robbanás megtörténik, általában a reakciók kevéssé kontrollálhatóak és kevéssé barátságosak.

A másik dolog, ami ehhez a témához kapcsolódik, hogy nem érdemes arra várni, hogy a környezeted gondolatolvasó. Amikor ezt így fogalmazom meg, azt mondod, hogy persze, hogy nem gondolatolvasó a környezetedben senki. De azt azért szinte biztosra veszem, hogy már te is érezted magad úgy, hogy téged nem szeret senki, meg rád nem figyel igazán senki, mert nem találták ki, hogy mi a kis szíved vágya.

Tehát nem szoktuk úgy nevezni, hogy gondolatolvasást várnánk el a többiektől. De azért igenis benne van az emberek természetes működésében, hogy az a szeretet mag a rám való odafigyelés egy fokmérője, hogy kitalálják-e, amit én szeretnék – anélkül, hogy ezt nekem ki kellene mondani. Ez olyan mértékű problémát tud okozni, hogy párterapeuták szerint ez az egyik leggyakoribb konfliktusforrás, ami miatt párok végül terápiában kötnek ki.

A kutyázás esetében pontosan ismered azt, hogy vannak kutyák, akikkel konkrétan kitaláljátok egymás gondolatát, de legalábbis fél szavakból értitek egymást. Itt viszont fontos tudatosítani azt, hogy hogyan érkeztetek meg ide. Hát úgy, hogy nagyon sokszor és konzisztensen kimondtad azt, hogy mi volt az igényed, mi az, amit vártál a kutyától, és így ő megtanult nagyon finom jelzésekből olvasni. Erősen össze tudtatok hangolódni. De ez nem magától történt meg, hanem ez egy hosszú folyamat volt, igények sokszor-sokszor történő kinyilvánításával.

Kommunikáció

Itt rögtön meg is érkezünk a kommunikáció szintjére. Ha már tudod, hogy nem érdemes összekeverni, hogy mióta gondolsz valamire azzal, hogy mióta beszélsz róla a környezetednek, meg ha már érted, hogy nem várhatod el tőlük, hogy kitalálják, hogy mit szeretnél, hanem ezt muszáj kimondanod, akkor jön a kérdés, hogy oké, de ezt hogyan érdemes megtenni?

Hát mindenek előtt úgy, hogy arról beszélsz, amit szeretnél. Erre megint azt fogod mondani, hogy „Persze, persze, az ember azt mondja, amit szeretne!” Csak ezzel az van, hogy a gyakorlat nagyon mást mutat. Mit mondasz a kutyának kapásból? Hogy „Brúnó, ne menj bele a pocsolyába!” Meg mit mondasz a gyerekednek? Hogy „Ne mászkáld össze a sáros cipőddel a frissen felmosott padlót!” Meg azt mondod a kollégádnak, hogy „Ne ilyen saláta riportot hozzál már nekem!”

Ezzel az a gond, hogy ha azt mondod, hogy mit nem szeretnél, egy csomó olyan lehetőséget hagysz nyitva a másik előtt, amivel pontosan ugyanolyan elégedetlen lennél, mint azzal, amit most csinál. Oké, Brúnó nem ment a pocsolyába, de ezerrel szalad ki az úttestre. Nem, neked az sem tetszik. Amikor azt mondod a gyereknek, hogy ne mászkáljon a sáros cipőjével a frissen felmosott padlón, akkor arra sem gondolsz, hogy a kanapéra fog felmászni vele. Meg amikor azt mondod a kollégádnak, hogy „Ne egy saláta riportot hozzál!”, akkor nem arra gondolsz, hogy jó, akkor nem fog csinálni innentől fogva semmit.

Tehát ahhoz, hogy valóban olyan eredményt kaphass, amilyet szeretnél, muszáj azt megmondanod, hogy konkrétan mi az, amit vársz. Ahelyett, hogy azt mondanád, hogy „Ne menj a pocsolyába!”, mondd a kutyának, hogy „Gyere ide lábhoz!” Ahelyett, hogy a gyereknek azt mondanád, hogy „Ne mászkálj a sáros cipőddel mindenfelé!”, mondd, hogy álljon meg vele az előszobában. A kollégádnak, ahelyett, hogy azt mondanád, hogy „Ne hozzál nekem saláta riportot!”, mondd, hogy „Egészítsd ki kérlek ezekkel az adatokkal!” Mert így lehet a kéréseidnek eleget tenni. Ez végrehajtható. Így egészen pontosan tisztázni lehet, hogy mi lesz az az eredmény, amivel te elégedett leszel.

A másik dolog, ami a megfogalmazás szempontjából kulcsfontosságú, hogy saját magadról beszélj, illetve a másik viselkedéséről. Ez, ha átfordítod, azt jelenti, hogy ne minősíts, és ne címkézz. Attól, hogy azt mondod a kutyának, hogy „Te egy büdös dög vagy!”, nem fogja tudni, hogy mit szeretnél, mit csináljon. Ugyanígy, ha a párodnak vagy a kollégának azt mondod, hogy „Te egy figyelmetlen tuskó vagy!”, legfeljebb rosszul tudják érezni magukat, és nem lesz belőle semmi konkrétum, amit ők végrehajthatnának.

Ezért nagyon fontos, hogy mindig arról beszélj, hogy te mit szeretnél, és mi az elvárásod az ő viselkedésükkel kapcsolatban. Mert a viselkedéses elvárásokra lehet reagálni, a címkézésre meg a minősítésre nem, az csak rossz érzést tud szülni.

Most már van egy újraírt forgatókönyved hárpia-mentesítésre. Tudod azt, hogy hogyan tudsz egy ilyen helyzetben sokkal jobban reagálni. Úgyhogy a következő lépés, hogy azonosítsd be, hogy vajon milyen helyzetben van a leginkább szükséged arra, hogy legközelebb próbálj kimaradni a hárpiás üzemmódból, és hárpia-mentesen kommunikálj.