Inspiráció minden héten

Blog

Hogyan állítod elő a csalódásaid egy nagy részét?

Akármin is mész keresztül a kutyázásban vagy az életed egyéb területein, minden bizonnyal az messze van a tökéletestől. Ezen keresztül viszont könnyű csalódásokat előállítani saját magadnak. Hogyan történik ez, és mihez kezdhetsz vele?

Röviden:

  • Fontos felelősséget vállalnod azért, hogy ha csalódott vagy, akkor azt te hoztad létre.
  • Azzal, ahogyan a helyzetben jelen voltál, illetve azzal, hogy milyen elvárásokat támasztottál.
  • Ahonnan a csalódottság egy jelentős része származik, az az, hogy utólag hozol be új elvárásokat.

Nézd meg a videót a részletekért, de a gond az utólag behozott elvárásokkal, hogy eredetileg nem is volt szempont, viszont utólag legalább tudod, hogy nem teljesült – és ezáltal fogod igazán rosszul érezni magad.

Ha szívesebben fejlődsz olvasás útján:

Sokat meséltem már arról, hogy ebben az évben azon dolgozom Sage-dzsel, hogy versenyhelyzetben is képesek legyünk kihozni magunkból a legjobbat. Ha a verseny statisztikánkat nézed, azt hiszem, a futamaink háromnegyedéből zártak ki minket. Úgyhogy ha pusztán az eredményeket nézed, akkor mondhatnád, hogy van okom csalódottságra.

Ezzel szemben én azt élem meg, hogy mennyi jó dolgot elértünk, és mennyit léptünk előre a saját fejlődési utunkon. Az, hogy lenne lehetőségem csalódottnak lenni, emellett én mégis tudok örülni annak, amit elértünk, egy olyan különbség, ami alapján fontos dolgokra rá lehet látni arról, hogy hogy viszonyul egymáshoz az, hogy eléred-e a céljaidat, milyen célokat érsz el, és hogy vajon hozol-e létre saját magadban csalódottságot.

Nem csak történik velünk, létrehozzuk!

Először is, vedd észre kérlek szépen a megfogalmazást, amit a bevezetőben használtam! Hogy azt mondtam, hogy ami velünk történik, az a legtöbb esetben egyáltalán nem tökéletes, és egy lehetőség arra, hogy az ember csalódottságot hozzon létre saját magának.

Nem azt mondtam, hogy a nem tökéletes csalódottságot okozhat nekünk, hanem azt, hogy bizony-bizony annak mi aktív részesei vagyunk, hogy a csalódottságot előállítsuk saját magunkban.

Azért fontos, hogy ezt a felelősségvállalást meglépjük annak kapcsán, ahogyan a csalódottságot létrehozzuk saját magunkban, mert ez jelenti a kiutat is ebből. Hogy ha máshogy gondolkodunk, máshogy állunk a dolgokhoz, másféle megéléseket tudunk létrehozni önmagunk számára.

Nagyon szeretem azt, ahogy Tony Robbins közelít ehhez a témához. Ő azt mondja, hogy az elégedettségnek az a forrása, hogy amit a világban tapasztalunk, ami történik körülöttünk, az legyen legalább összhangban az elvárásainkkal, ha meghaladja, az extrán jó. Ha meg a történések elmaradnak az elvárásainktól, akkor rosszul fogjuk érezni magunkat. Tony Robbins odáig megy a felelősségvállalásban, hogy azt mondja, hogy ha nem vagy elégedett azzal, amit tapasztalsz, akkor kettő dolgot nézz meg: hogy egyrészt mit vártál el a helyzettől, másrészt mit csináltál a helyzetben. Mert lehet, hogy az nem volt megfelelő, ahogyan megpróbáltad megoldani a dolgot. De az is lehet, hogy kapásból ott volt a gikszer, hogy az elvárásaid nem voltak összhangban a helyzet lehetőségeivel.

Létrehozzuk – ráadásul gyakran utólag!

Szerintem érdemes ennél eggyel tovább menni a felelősségvállalásban és abban, ahogyan az elvárásainkhoz kapcsolódunk. Mert én azzal találkozom gyakran, hogy az emberek nem csak előre határoznak meg elvárásokat egy helyzettel kapcsolatban, hanem hajlamosak ezt utólag is megtenni. Tehát hogy plusz szempontok kerülnek be a képbe, amik utána egészen furcsa módon árnyalják a dolgot.

Nézd meg az én hétvégi versenyzős példámat! Úgy mentem el a mostani versenyünkre, hogy szeretnék végre oda eljutni, hogy sok-sok kísérletezés után tudom ideális energiaszinten tartani Sage-et a pályán, és egyébként saját magamat is. Az első futamunk nettó katasztrófába torkollott ebből a szempontból. Kiskutya a pálya minden sarkában minden kulcsszót meglátogatott. És a második futamunkban előállt az az energiaszint, amit én év eleje óta keresek.

Elindult a futamunk. Az elején megoldottunk egy tök nehéz, három akadályból álló kombinációt, majd a negyedik akadálynál én biztos kézzel ráküldtem rossz akadályra a kutyát. Tehát ott azonnal ki is zártak minket. Azt csináltam, hogy azzal a lendülettel ráfordultam a helyes vonalvezetésre, és nem mondom, hogy tökéletesen, de továbbra is nem szétesve és megmaradva a megfelelő energiaszinten végig dolgoztuk a pályát.

Ha azt nézem, hogy mi volt az eredeti elvárásom – hogy szerettem volna optimális energiaszintre kerülni -, és ragaszkodok ahhoz, akkor szuper boldog lehetek a futamommal. Sőt, ennél több történt. Akkor is meg tudtuk tartani az optimális energiaszintet, amikor bejött az a zavaró tényező, hogy kizárattam magunkat. Na most, ha elmentem volna abba az irányba, hogy plusz szempontokat hozok be, mint például azt mondom, hogy tessék, ott volt az optimális energiaszint és puff, kizártak, akkor lehettem volna emiatt éppen csalódott.

Nehogy azt hidd, hogy ez az „utólag behozom az értékelési szempontokat” csak a kutyázásban van jelen! Mennyiszer találkozol például olyannal a munkahelyeden, hogy készültök valamilyen megbeszélésre, szeretnétek valamit elérni, mondjuk, szeretnétek valakivel üzletet kötni. Tök sokat kepesztetek rajta, hogy összejöjjön egy találkozó. És amellett, hogy tök jól sikerül, jó hangulatú, egymásra hangolódik a két fél, csalódottak vagytok utána, mert na, nem vettek elsőre semmit. Vagy elmész a boltba, mert szeretnél akciós tusfürdőt venni. Megkapod, és utána csalódott vagy, mert egyébként meg ronda volt a mandarin.

Szóval a felelősségvállalás következő szintje az, hogy utólag nem hozol be az elvárás rendszeredbe olyan elemeket, amik nem voltak ott az elején, és nem gyártasz másodrendű csalódottságot.

Szóval vidd el ebből a részből, kérlek szépen azt, hogy fontos felelősséget vállalnod azért, hogy ha csalódott vagy, akkor azt te hoztad létre. Azzal, ahogyan a helyzetben jelen voltál, illetve azzal, hogy milyen elvárásokat támasztottál. Ahonnan a csalódottság egy jelentős része származik, az az, hogy utólag hozol be új elvárásokat, ami az elején nem is volt szempont, viszont legalább utólag tudjuk, hogy nem teljesült – és ezáltal fogod igazán rosszul érezni magad.

Ha tetszett a poszt, csatlakozz a Belső körhöz! Iratkozz fel a hírlevelünkre, hogy biztosan megkapd a Legyél Mindig Kutyás! tartalmakat.