Mi van, ha valamivel kapcsolatban túlságosan gyorsan akarsz eredményt elérni? Vagyis hogyan működik a „most azonnal akarom” csapdája?
Röviden:
- Ahogyan egészséges és fenntartható módon lehet eredményt elérni: Kitűzök egy célt. Tudom, hogy az erőfeszítést igényel az én oldalamról. Megteszem a szükséges erőfeszítést. És amikor odaértem, odafigyelek rá, hogy megünnepeljem a sikereimet.
- Ezzel szemben az emberek sokszor iszonyatosan gyorsan akarnak eredményeket elérni, ami gyakran tönkreteszi magát a folyamatot, és ráadásul nem fenntartható eredményre vezet.
- Ez az, amit én úgy hívok, hogy a „most azonnal akarom” csapdája.
- Benne van, hogy az emberek összekeverik, hogy mióta foglalkoztatja őket egy téma, és hogy mikor kezdenek ténylegesen foglalkozni vele.
- Amikor nem jönnek az eredmények, valakit hibáztatni kezdenek – önmagukat vagy mást.
- És tere lesz a csúnya eszközöknek, amik nem fenntartható eredményre vezetnek.
Nézd meg a videót a részletekért, de ahelyett, hogy folyamatosan azzal lennél elfoglalva, hogy ott vagy-e már, inkább kezdd élvezni magát az erőfeszítést.
Ha szívesebben fejlődsz olvasás útján:
Mindig nagy szeretettel nézem azokat a helyzeteket, amikor különböző beszélgetések, különböző jellemző témák egyszer csak összekapcsolódnak, és kiformálnak valami tanulságosat. Nekem most ilyen párhuzam, hogy túrázni menni és hogy mi van az eredmények elérésével.
Van egy barátom, akivel arról beszélgettünk, hogy számára a túra egy tök jó leképezése minden olyannak, amikor valamilyen nagyobb eredményt szeretne elérni. Arról szól számára, hogy kitűz egy célt, megnézi, hogy hova szeretne menni, tesz egy nagyobbacska erőfeszítést – értsd, eléri azt a pontot, ahova szeretett volna menni -, és utána megvan az a jó érzése, hogy körülnéz a kilátóból, vagy csak egyszerűen leül pihenni egyet ott, ahova el akart érni.
Mennyire szépen mutatja, hogy hogyan lehet egészséges és fenntartható módon eredményt elérni: Kitűzök egy célt. Tudom, hogy az erőfeszítést igényel az én oldalamról. Megteszem a szükséges erőfeszítést. És amikor odaértem, odafigyelek rá, hogy megünnepeljem a sikereimet.
Ezzel szemben mi az, ahogyan ez a téma mostanában folyton visszaköszön számomra a kutyázás és a személyes fejlődés egyéb területein is? Hogy az emberek iszonyatosan gyorsan akarnak eredményeket elérni. Ez az, amit én úgy hívok, hogy a „most azonnal akarom” csapdája.
Nem azzal van baj, hogy gyorsan szeretnénk eredményeket elérni, hanem hogy ez gyakran tönkreteszi magát a folyamatot, és ráadásul nem fenntartható eredményre vezet. Hogyan működik ez az egész?
1. Annyit gondolsz rá…?! Az első dolog, amit én megfigyeltem, hogy az emberek összekeverik, hogy mióta foglalkoztatja őket egy téma, és hogy mikor kezdenek ténylegesen foglalkozni vele.
Ez a kutyázásban úgy néz ki, hogy észreveszek valamilyen problémát, vagy elhatározom, hogy szeretnék valamibe belekezdeni. És ezen sokáig el tudok gondolkodni, jól el tudok mélázni rajta. Lehet, hogy rengeteg kutatást is csinálok. Az idő meg csak megy, megy. Így aztán lesz az embernek egy olyan megélése, hogy mennyire régóta foglalkozik a témával. Bizonyos szempontból ezt nehéz elvitatni. De a másik oldalról, hogy ez az előkészítő munka végül mennyire járul hozzá a konkrét eredmény eléréséhez – vagy legalábbis az előrelépés érzéséhez -, hát, az erősen kérdéses.
Az emberek általában nem szokták azt mondani, hogy „mennyire tök jó, hogy hónapok óta foglalkoztat egy téma, tehát alaposan fölkészülve indultam neki”. Hanem egyszerűen az lesz a megélésük, hogy „basszus, én itt hónapok óta foglalkozom valamivel, és nincsen eredmény”.
2. Ki a hibás? Igen ám, de mi van akkor, amikor azt tapasztaljuk, hogy valamivel kapcsolatban nincsen eredmény? Ilyenkor az szokott beüzemelődni, hogy ezért valaki hibás:
Hibás lehet kutyázásban mindjárt például a kutya. Mert vele van valami baj, ő nem ügyes. Lehetséges alternatíva, hogy a gazdival van valami baj. „Én csinálok valamit rosszul, nekem ez az egész nem való. Belőlem sosem lesz valamirevaló kutyás”. És a harmadik lehetőség, hogy hibás az a szakember, az a tréner, az az edző, az a szerző, akinek az anyagaival az ember elkezd dolgozni.
Vagy ha valamilyen más témában gondolkozol, akkor akár az a kertész, aki nem csinál neked máról holnapra zöld gyepet. Vagy az a személyi edző, aki nem csinál neked máról holnapra a tökéletes alakot.
Vagyis a második dolog, ami beindul, az a hibáztatás. A hibáztatás és a bizalom megrendülése – és a bizalomba itt igenis beletartozik az önbizalom is – soha nem jó alap. Mindig azt szoktam mondani az agility-ben is, hogy a gyorsaság és a jó minőségű munka abból adódik, hogy mindenki tudja, hogy mit kell csinálnia, mi az ő feladata, és biztos abban, hogy ezt meg is tudja csinálni.
Vagy próbálj meg úgy kutyázni, hogy nem tartod semmire a kutyádat. Próbálj meg úgy kutyázni, hogy magadat nem tartod semmire. Esetleg próbálj meg úgy kutyázni, hogy azt a szakembert nem tartod semmire, akivel együtt dolgozol. Bármelyik van ott, vagy ezek bármelyik kombinációja, az tök gáz.
Ugyanez van akkor is, ha valamilyen egyéb területen rendül meg a bizalmad bármelyik érintettben, beleértve saját magadat is – akármilyen témában, amivel foglalkozol.
3. Piszkos trükkök garmadája…? Ha már előállt az a helyzet, hogy „baromira akarom az eredményt, és azt érzem, hogy nem jutottam egyről a kettőre, és van egy remek listám arról, hogy ezért ki a hibás”, akkor elő szoktak jönni a piszkos megoldások. Jön az, hogy elszakad a cérna a kutyázásban, és felemelem a hangom. Megcsinálok olyan dolgokat, amiket egyébként nem szeretek megtenni. Bejönnek az erőszakos megoldások, a mindenféle furcsa, de gyors eredményt ígérő kiképzési módszerek. És ez az, ami általában csak tovább rontja a helyzetet. Mert lehet, hogy hoz valami látszatmegoldást, ami utána hamar levirágzik. Még gyakrabban az történik, hogy teszünk erőfeszítéseket – végre -, ami viszont mivel nem a megfelelő megoldás. Így még inkább nem vezet semmilyen eredményre.
Ilyen az is, amikor elkezdjük beszedni a mindenféle csodatablettákat életmódváltás kapcsán, mert azt ígéri, hogy majd megold mindent egyik pillanatról a másikra.
Tehát az nem csak kutyázás specifikus dolog, hogy amikor azt érezzük, hogy beszorultunk, mert nem jutottunk előre, akkor odanyúlunk azokhoz a módszerekhez, amik nem hoznak fenntartható eredményeket.
Ahelyett, hogy beleesnél abba, hogy „most azonnal akarom”, kezeld a helyén az egész változási folyamatot. Erre egy tök jó analógia a túra. Vedd azt, hogy mi a cél. Vedd tudomásul, hogy nem lehet hoppanálni. Nincs olyan, hogy el fogok jutni egy pillanat alatt egyik helyről a másikra. Mi, amikor túrázunk, rendszeresen poénkodunk azzal – aki látta a Shreket, biztos, hogy tudja, hogy miről beszélek -, hogy „ott vagyunk már?”
Ahelyett, hogy folyamatosan azzal lennél elfoglalva, hogy ott vagy-e már, és emiatt éreznéd rosszul magad, inkább kezdd élvezni magát az erőfeszítést. Válassz olyan módszereket, amiket jól esik csinálni. És tedd a figyelmedet arra, hogy mik azok a jelek, mik azok a bizonyítékok, amik azt mutatják, hogy már igenis haladtál előre. Engedd el kérlek azt, hogy „most azonnal” kell nekem bármilyen eredmény, és állj hozzá úgy, ahogyan tényleg fenntartható eredményeket tudsz elérni.