Inspiráció minden héten

Blog

Lásd a saját érzelmeidet is úgy, mint a kutyádét!

Van egy markáns különbség abban, ahogy a kutyák érzelmeire tekintünk, és ahogyan a sajátjainkra. Pedig a mi jóllétünk érdekében fontos lenne ezt a különbséget minél inkább eltüntetni. Ebben a részben a miértről és a hogyanról lesz szó.

Röviden:

  • Az érzelmek egy helyzethez kapcsolódó, szubjektív – pozitív vagy negatív – megélések, amik bizonyos cselekvéseket elsőbbséghez juttatnak, vagyis ezek valószínűségét megnövelik.
  • A kutyák kapcsán úgy viszonyulunk az érzelmekhez, hogy szeretnénk, ha a kutyánk pozitív érzelmi állapotban lenne, illetve tisztában vagyunk vele, hogy a megélései szubjektívek – elfogadjuk, hogy ő így érez, és emellett nem feltétlenül értünk vele egyet.
  • A saját érzelmeink esetében sokszor hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni ezt a szubjektív faktort, és úgy tekinteni a saját reakciónkra, mint egyetlen lehetséges és helyes értelmezésre.
  • Pedig a mi jóllétünket is az szolgálja, ha úgy viszonyulunk a saját érzelmeinkhez, mint a kutyákéhoz: szeretnénk pozitív érzelmi állapotban lenni, illetve tisztában vagyunk vele, hogy a megéléseink szubjektívek.

Nézd meg a videót a részletekért, de a figyelem a testünkre, a figyelem irányítása és a helyzetnek adott jelentés segíthet előrevivő érzelmi állapotba kerülni.

Ha szívesebben fejlődsz olvasás útján:

Azt, hogy hogyan viszonyulunk a kutyák, illetve a saját érzelmeinkhez, az juttatta eszembe, hogy az elmúlt időszakban azzal találkoztam, hogy bizonyos tanulási helyzetekben, úgy tűnik, hajlamos vagyok ugyanúgy reagálni, ahogyan Sage. És ez a felismerés, illetve amit ezzel kezdtem, szerintem rengeteg tanulnivalót rejt a saját jóllétünk kapcsán is.

Miről is van szó? Sage-nél kölyökkora óta ismerem azt a jelenséget, hogy ha valami új dolgot kell megtanulnia, és ő azt nehéznek találja, akkor elbizonytalanodik, és erre úgy reagál, hogy lefagy. Ez a viselkedés szintjén úgy néz ki, hogy kiskutya megáll, összeráncolja a homlokát, lefekszik, és leteszi az állát a mancsára, és nem mozdul egészen addig, amíg ki nem veszem ebből az állapotból.
Ahogyan haladunk előre az agility-s munkánkban Sage-dzsel, most éppen ott tartunk, hogy vannak bizonyos új felvezetési technikák, amiket nekem is meg kell tanulnom. Sőt, inkább arról van szó, hogy azt kell megváltoztatnom, ahogyan korábban ezeket a dolgokat csináltam. Tehát újratanulnom kell ezeket a mozgásformákat, ami egy fokkal még nehezebb, mint nulláról megtanulni valamit. És azt vettem észre, hogy azokon az edzéseken, amikor nekem kell valami újba belekezdeni, egy pillanat alatt hatalmas nagy ellenállást tud keletkezni bennem: Hogy ez nekem nem megy. Ha nekem ez nem megy, akkor nem leszünk versenyképesek a mai modern agility-ben, akkor inkább hagyjuk a fenébe az egészet. És ebben olyan szinten bele tudtam hergelni magam egy-egy edzés során, hogy arra jutottam, hogy jobb lesz megállni a próbálkozással, és inkább csak a kutyát fárasztani, mert egyszerűen az én érzelmi állapotom nem segítette elő azt, hogy jól tudjunk dolgozni.
Arról, hogy ez végül hogyan oldódott meg az én számomra, majd egy picit később mesélek, előbb tegyük kontextusba ezt az egész érzelmek-dolgot.

Ha azt nézed, hogy mit mond a tudomány az érzelmekről, akkor rengeteg különböző megközelítés létezik, de a mi céljainknak pont jó lesz az a meghatározás, hogy az érzelem egy helyzethez kapcsolódó, szubjektív – pozitív vagy negatív – megélés, ami bizonyos cselekvéseket elsőbbséghez juttat, vagyis ezek valószínűségét megnöveli.

Hogyan viszonyulsz a kutyák érzelmeihez?

A kutyák esetében egyrészt ott van az, hogy szeretnéd a kutyát előrevivő érzelmi állapotban tudni, tehát szeretnéd azt, hogy ő jól legyen. És nagyon is tisztában vagy a szubjektivitás faktorral ennek a megélésnek a kapcsán.

Hadd mondjak két példát Sage-ről: 
Neki az egyik nagy boldogságforrás az, hogy hullámokat lát a vízen, és a viselkedés, amit ez beüzemel nála, hogy boldogan föl-alá rohangál és kergeti a hullámokat. Én igazán nem tudok azonosulni az ő lelkesedésével a hullámok iránt. De magát a viselkedést nagyon tudom tolerálni, sőt bátorítani egészen addig, amíg, ez a fel-alá szaladgálás biztonságos. Tehát az előrevivő érzelmek esetében is ott van az, hogy tisztában vagyunk a szubjektív faktorral: neki tetszik, nekem nem feltétlenül kell, hogy tetszen, ettől függetlenül ez még számára egy előrevivő állapot.
És ugyanígy ott van az is, amikor a nem előre vivő érzelmi állapottal találkozom, mint az említett tanulásos példában: Hogy azért próbálok vele valamilyen új gyakorlatot megcsinálni, mert abban hiszek, hogy ő erre képes. Tehát kifejezetten nem azonosulok az ő elbizonytalanodásával abban, hogy ő ezt meg tudja csinálni. De elfogadom azt, hogy ő ebben az állapotban van, és igyekszem úgy változtatni a helyzeten, hogy az ő viszonyulása pozitívabbá váljon, és erre azt a viselkedéses választ tudjam kapni, hogy ő megcsinálja, amit szeretnék.

Hogyan viszonyulsz a saját érzelmeidhez?

Nagyon nagy kérdés, hogy hogyan viszonyulunk a saját előrevivő érzelmi állapotunkhoz, tehát megvan-e nálunk is az a törekvés, hogy jó érzelmi állapotban tudjuk magunkat. A másik, ami jellemző, hogy hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni a saját érzelmeink ugyanilyen szubjektív jellegét. Egyszerűen úgy tekintünk rá, hogy ha mi így reagáltunk egy helyzetre, akkor ez biztosan ilyen, a mi reakciónk pedig az egyetlen lehetséges és helyénvaló.

Nézzük meg az én tanulásos példámat, illetve, hogy hogyan ment tovább a történet! Addig megosztottam a dolgot, hogy próbálkozom valami újjal, nem úgy megy, ahogy én azt szeretném, és ettől teljesen elbizonytalanodom, és abba az irányba megyek, hogy adjuk fel az egészet – lehetőleg ne csak a gyakorlást, hanem lőjünk nagyra, tehát hagyjuk abba ezt az egész agility-s történetet. Volt olyan alkalom, amikor azt éreztem, hogy annyira be vagyok feszülve, hogy nem tudok minőségben a kutyára és a munkára koncentrálni, tehát inkább csináltam valami mást.
És itt fizetődött ki nekem az nagyon-nagyon erősen, hogy minden edzésünket videóra veszem, és ezeket a felvételeket utána tudom elemezni. Mert többször volt, hogy visszanéztem a felvételeket, és kiderült, hogy külső, objektív szemmel nézve ez egyáltalán nem volt olyan rossz, mint amilyennek ott és akkor én megéltem.
Mit történt itt? Bejött egy külső nézőpont, ami elkezdte az én érzelmi állapotomat – azt, hogy ez tök pocsék, és nekem ellenállásban kell lenni – legalább utólag megkérdőjelezni. Aztán ez lett a megoldás kulcsa: az egyik edzés alkalmával, amikor újra kezdtem bemenni ellenállásba, megjelent a gondolataim között a külső nézőpont. Hogy vajon most megint az történik, hogy én itt belelovalom magam abba, hogy ez gáz, majd hazamegyek, megnézem a videót, és rá fogok jönni, hogy mégsem volt olyan gáz?
Vagyis elkezdtem relativizálni a megélésemet, felismertem, hogy az én érzelmi állapotom ebben a helyzetben szubjektív. Az ellenállásomat és befeszülésemet elkezdte felváltani egy kíváncsiság, és már azzal tudtam végigdolgozni ezt az edzést, hogy oké, érezzem én ezt itt most akármilyen pocséknak, majd hazamegyek, megnézem, és vajon megint azt fog-e kiderülni, hogy ez nem olyan rossz. És természetesen az derült ki, hogy, ez minden esetben így van: én rossznak érzem, és egyébként meg pont nem olyan rossz.

Tehát így tudtam találkozni a saját érzelmeim szubjektivitásával. Azért hozom neked ezt a példát, és azért mesélem el ilyen részletesen, hogy a saját érzelmeid kezelésében te is be tudd hozni azokat a szempontokat, amelyekkel a kutyád érzelmeihez viszonyulsz: Egyik oldalról azt, hogy akard előrevivő érzelmi állapotban tudni magadat. Ahogyan a kutyádnál nem szereted, ha ő nincs jól, ne fogadd el saját magadnál sem azt, hogy nem vagy jól egy adott helyzetben. És használd azt a tudásodat is, ami a kutyázásban megvan, hogy az érzelem, vagyis a helyzethez kapcsolódó megélés, egy szubjektív dolog, az benned jön létre, és ezért megváltoztatható. Ugyanúgy, ahogy a kutyádnál tudsz lépéseket tenni a változás érdekében, tegyél önmagadért is.

Van három terület, amire oda tudsz figyelni akkor, amikor azt veszed észre, hogy nem vagy előrevivő érzelmi állapotban. Nézzük meg ezeket, hogy be tudd pakolni őket az eszköztáradba!

  • Fizikai állapot: Először is ott van az, ahogyan a testedet használod, ahogyan az izmaid működnek, ahogyan a levegőt veszed, ahogyan a tekinteted működik, amilyen arckifejezést veszel fel. A kutyádnál is működik, ha kiveszed őt abból a testhelyzetből, ami egy nem előrevivő érzelmi állapothoz kapcsolódik. Az én befeszülős példámban azt ismertem fel, hogy a megfelelő testjeleknél nem fog segíteni, ha minden izmom bazira be van feszülve, olyan nagyon, hogy nagyságrendileg mozogni sem tudok. Tehát elkezdtem odafigyelni arra, hogy mielőtt nekikezdek egy gyakorlatnak, lazítsam már el magam.
  • A figyelem iránya: Amíg arra figyelsz, ami rajtad kívül áll, és amit nem tudsz megváltoztatni, nem fogsz tudni kizökkenni a negatív állapotból. Illetve akkor sem, ha csupa olyan impulzusokat engedsz be a környezetedből, ami a negatív érzelmi állapotodat csak tovább erősíti. Amikor a kutyád van nem előrevivő érzelmi állapotban – mondjuk valamitől meg van ijedve -, el fogod kezdeni őt kivonni ebből a helyzetből, átirányítod a figyelmét valami másra. Ugyanezt meg tudod tenni saját magadnál is. Én átirányítottam a figyelmemet arról, hogy a legtökéletesebben kell mindent megcsinálni, arra, hogy próbáljak már ki mindent, amit elterveztem az adott edzésre, hogy legyen videóanyagom, amit utána majd tudok nézegetni.
  • Jelentés: A harmadik dolog a jelentés, amit a helyzethez társítasz. Ez az emberek esetében konkrétan a nyelvben jelenik meg, hogy hogyan nevezed azokat a dolgokat, amikkel találkozol. Ha nagy, erős és negatív jelzőket meg kifejezéseket használsz, akkor számíthatsz rá, hogy ezek a negatív érzelmi állapotodat fogják erősíteni. Az én esetemben az segített, hogy elkezdtem ezt az egészet a kíváncsisággal és a kísérletezéssel azonosítani, ahelyett, hogy olyan nagyon komoly kifejezéseket aggattam volna rá, hogy én most így “gyakorlok” meg “edzek”.

Összegezve az én példámat: Először találkoztam azzal, hogy a negatív érzelmi állapotom egy szubjektív, általam létrehozott megélés. Aztán az, hogy figyeltem a testemre, figyeltem arra, hogy mire irányítom a figyelmemet, illetve arra, hogy hogyan nevezem ezt az egészet, segített előrevivő érzelmi állapotba kerülni.

Vidd el ebből a részből, kérlek, azt, hogy a saját érzelmeid kezelése szempontjából is hasznos, ha úgy viszonyulsz hozzájuk, ahogy a kutyád érzelmei kapcsán teszed. Először is akard magadat is előrevivő érzelmi állapotban tudni. És kezeld tudatosan azt, hogy a nem előrevivő megélésed egy helyzettel kapcsolatban bizony-bizony szubjektív és változtatható.