Röviden:

• A túlcsinálásnak két megnyilvánulási formája van: amikor túlzásba viszel valamit, illetve amikor túlságosan sok időt, energiát, erőforrást pakolsz bele abba, hogy valamilyen eredményt létrehozz.
• Mindkettővel az a baj, hogy elfogy tőle az energiád, a motivációd, és árt az eredményességednek is.
• A túlcsinálás legnagyobb veszélye egyszerűen az, hogy van rá lehetőséged.
• Vagyis a tervezésnél nem foglalkozol a fennmaradó kapacitásaiddal, és nem tisztázod magadban, hogy az adott dolgot mikor tekinted késznek.

Nézd meg a videót a részletekért, de a túlcsinálás ellenszere, hogy tudatossá válsz abban, hogy mire használod a fennmaradó erőforrásaidat, idődet, energiádat, amikor már elérted azt, amit szerettél volna.

Ha szívesebben fejlődsz olvasás útján:

Azt mondtam a bevezetőben, hogy a túlcsinálás az energiánk – mondhatjuk úgy is, hogy a jóllétünk, a motivációnk -, illetve az eredményességünk egyik legnagyobb ellensége. Kérdés, hogy mit is értek túlcsinálás alatt.

Szerintem ennek két megnyilvánulási formája van. Az egyik az, amikor túlzásba viszel valamit. Túlságosan sokat csinálsz belőle, és ez vezet oda, hogy elfáradsz, megunod az egészet, vagy ne adj’ Isten konkrétan elkezd hanyatlani a teljesítményed.
A túlcsinálás másik megnyilvánulási forma, amikor túlságosan sok időt, energiát, erőforrást pakolsz bele abba, hogy valamilyen eredményt létrehozz. Ami viszont ahhoz vezet, hogy nem marad másra. És ezen keresztül fogy el az energiád, a motivációd, megy gallyra a jólléted, és így az eredményességed is csökkenni fog.

Adódik a kérdés, hogy mi teremti meg a teret a túlcsinálásra. Szerintem erre egy nagyon egyszerű, mégis kevéssé nyilvánvaló válasz van. Ez pedig az, hogy akkor áll fenn a veszély a túlcsinálásra, ha van rá lehetőséged.

Honnan származik a lehetőség a túlcsinálásra? Onnan, hogy több kapacitásod, időd áll rendelkezésre, mint amire feltétlenül szükség van ahhoz, hogy elérd, amit meg szeretnél csinálni.
Arról már beszéltünk, hogy mindenféle eredményt, például gyakorlati tudás megszerzését is, akkor tudsz megvalósítani, hogyha teszel valamit az ügy érdekében. És ráadásul nem csak egy „valamit” teszel, hanem azokat a lényeges dolgokat csinálod, amik kellenek ahhoz, hogy elérj a kitűzött célodhoz. Ehhez általában az segít hozzá, hogyha valamilyen terv mentén dolgozol: meghatározod, hogy mit szeretnél csinálni, hogyan, mikor, stb. Amire azonban nem nagyon esik figyelem, hogy milyen plusz kapacitásaid vannak, amikor nekiállsz dolgozni.

Vegyük azt a kutyás példát, hogy trükköket gyakorolsz a kutyáddal. Elhatározod, hogy mit szeretnél csinálni, majd belemarkolsz a jutalomfalatosba és nekiálltok dolgozni. Végigcsinálod, amit szerettél volna, és azt veszed észre, hogy „nézd már, van itt még egy fél marék jutalomfalat a kezemben”. Itt jön a tudatossági kérdés. Hogy azt tudod-e mondani, hogy „Oké, elmentem oda, ahova szerettem volna, és zsebre teszem a fél marék jutalomfalatot, jó lesz az legközelebb”. Vagy azt mondod, hogy „Nézd már, itt van a lehetőségem, hogy dolgozzak tovább. Hát még tudom jutalmazni a kutyát!” És na ezen a ponton máris beleléptél abba, hogy túlcsinálod.

Vagy vedd azt, hogy edzési helyet bérelsz. Elgondolod, hogy mit szeretnél csinálni. Elcsattogsz a csarnokba, tök szépen megvalósítasz mindent, és ránézel az órára: van még tíz perced. És akkor mit mondasz? Azt, hogy „Ki van fizetve, kérem, az egész…!”, és folytatod a munkát. Így esetleg elrontod, amit addig sikerült összerakni. Vagy csak egyszerűen túlterheled a kutyát, mentálisan és fizikailag, és kockára teszed az addigi eredményeidet. Vagy azt mondod, hogy „Tudatos üzemmódban leszek. Eljutottam odáig, ameddig szerettem volna, örülök neki, hogy maradt tíz perc. Játszom a kutyával, vagy csak egyszerűen van idő kiszellőztetni.”

Ezek a dolgok jelen vannak akkor is, amikor nem kutyás témákon dolgozol. Bármilyen furán hangzik, az is plusz lehetőséget teremt neked, hogy egyre hosszabbak a nappalok. Mondjuk a nap végén jársz futni, és tudod, hogy ha elindulsz fél háromkor, akkor pont kényelmesen meg tudod csinálni az adagodat – mire négy órakor sötét van. De most meg már fél ötkor van sötét, tehát van még egy plusz fél órád. Mit csinálsz ezzel? Örülsz neki, és hazamész kutyát sétáltatni, vagy hajtod magad tovább addig, amíg rád nem sötétedik?

Vagy ha valamilyen anyag létrehozásán dolgozol a munkádban: kell írni egy prezentációt, vagy egy beadandót írsz a suliba. Kérdés, hogy van-e azzal kapcsolatban megállapodásod saját magaddal, hogy ez mikor van készen. Mikor van elfogadható formába? Ezt úgy is mondják az agilis módszertanban, hogy van-e „definition of done”, tehát hogy tudod-e, hogy az a valami mikor készült el. És ugye ez azért trükkös, mert saját magad számára kell meghatároznod.

Vegyük a prezentációs példát: Kell tartanod egy előadást az összes kollégádnak. Végiggondolod, hogy mit szeretnél elmondani. Megcsinálod belőle a diáidat annyira szépre, hogy összhangban legyenek a céges elvárásokkal, meg olyan jól nézzenek ki, és támogassák, amit szeretnél átadni. És készen van.
De még napjaid, heteid, vagy ne adj’ Isten csak óráid vannak odáig, hogy el kell mondani prezentációt. És akkor kérdés, hogy mit csinálsz: Tudatosan azt mondod, hogy „oké, ez egy számomra megfelelő minőségű anyag, félreteszem, és dolgozom máson, vagy csak iszom egy kávét”.

Vagy elkezdesz plusz energiát beletenni, és igyekszel jobbá tenni a dolgot. Lehet-e egy prezentációt tovább csicsázni? Saját tapasztalatból tudom, hogy a végtelenségig. Esetleg elkezded plusz tartalmi elemekkel kiegészíteni. Ahhoz képest, amit gondosan végiggondoltál, hogy jó lesz. Vagyis elbonyolítod az egészet.
És akkor mi történt? Az anyag, amit létrehoztál, az jó esetben pont ugyanazt tudja, mint előtte. Rosszabb esetben még csak annyira sem támogat téged a céljaidban, mint korábban. Viszont beletettél olyan plusz időt, energiát, erőforrásokat, amiket vihettél volna máshova. Igaz, hogy nap végére azt mondhatod, hogy „brutálisan elfáradtam, és egy csomó minden ott maradt a to do listámon”.

Szóval vidd el ebből a részből, kérlek szépen, azt, hogy a túlcsinálás legnagyobb veszélye egyszerűen az, hogy van rá lehetőséged. Amikor tervezel, legyen egy kis figyelmed arra is, hogy maradnak-e fent kapacitásaid. Ha igen, mindenképpen állapodjon meg saját magaddal azzal kapcsolatban, hogy egyrészt mit szeretnél megcsinálni, másrészt az mikor van készen. És amikor oda elértél, legyen meg az a tudatosságod, hogy „oké, ott vannak a fennmaradó erőforrásaim, időm, energiám, de azt máshova fogom fordítani, mert már leszállítottam azt, amiről én magammal megállapodtam”.